A készülő kiállítás nemcsak a beérkezett nevezések mennyisége, de minősége és változatossága okán is egyedülállónak ígérkezik. Míg a páros években megrendezett Táblaképfestészeti Biennálé a hazai festészet eredményeit igyekszik összefoglalni, páratlan években, a Nyári Tárlatok alkalmával a magyar képzőművészet teljes palettájának, az alkotóművészeti ágazatok minél szélesebb körének bemutatása a szervezők törekvése.
Többek között olyan fontos témákat érintettek, mint a magyar-szerb határhelyzet javítása, közös infrastrukturális, mindenekelőtt a két ország közötti közlekedést segítő beruházások megvalósítása, kulturális és turisztikai együttműködés.
Ez lehetne ikertestvérség, de Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére. Hunyadi János volt hadvezér és kormányzó pedig a gyulafehérvári katolikus katedrálisban van eltemetve. Az egyetlen lehetőség, tekintve, hogy a csontváz a székesfehérvári osszáriumból kerül elő, azaz királysírból való, az az, hogy ez Hunyadi Mátyás csontváza.
"A találkozó során világossá vált, hogy miért zárták ki a nyilvánosságot: koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben" - leplezte le a hungarofób szélsőséget a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
"Bízunk abban, hogy mindenki partner lesz Magyarországon abban, hogy a drogkereskedőket börtönbe zárják" - mondta Rétvári Bence, majd kiemelte: nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.
Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években több lépésben támogatták a település meglévő nemzetiségi óvodáját és mini bölcsődéjét, de Rátkán "mertek nagyot álmodni" azzal, hogy új intézményt építenek a gyermekek számára.
A tárcavezető elmondta: sok panasz érkezik arról, hogy az egymást követő beköltözési hullámok már terhet jelentenek az adott településnek, mert a korábbi népességszámra kiépült infrastruktúra nem elég teherbíró, a helyi közösségek felhígulnak, eltűnnek.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
"Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
"Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
Bécs városa által idén is felmérés készült az általános és középiskolások között a vallási meggyőződésükről. Az eredmény sokkoló: a diákok többsége ma már muszlim hitű, nem keresztény.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Ez lehetne ikertestvérség, de Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére. Hunyadi János volt hadvezér és kormányzó pedig a gyulafehérvári katolikus katedrálisban van eltemetve. Az egyetlen lehetőség, tekintve, hogy a csontváz a székesfehérvári osszáriumból kerül elő, azaz királysírból való, az az, hogy ez Hunyadi Mátyás csontváza.
"A találkozó során világossá vált, hogy miért zárták ki a nyilvánosságot: koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben" - leplezte le a hungarofób szélsőséget a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
"Bízunk abban, hogy mindenki partner lesz Magyarországon abban, hogy a drogkereskedőket börtönbe zárják" - mondta Rétvári Bence, majd kiemelte: nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.
A magyar választók közel kétharmada helytelennek tartja, ha egy magyar politikus pártpolitikai érdektől vezérelve a Magyarországnak járó EU-források felfüggesztését támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A tárcavezető elmondta: sok panasz érkezik arról, hogy az egymást követő beköltözési hullámok már terhet jelentenek az adott településnek, mert a korábbi népességszámra kiépült infrastruktúra nem elég teherbíró, a helyi közösségek felhígulnak, eltűnnek.
Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években több lépésben támogatták a település meglévő nemzetiségi óvodáját és mini bölcsődéjét, de Rátkán "mertek nagyot álmodni" azzal, hogy új intézményt építenek a gyermekek számára.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentéseiről kérdezték Magyar Pétert Vácon, ám testőrei meglehetősen agresszíven léptek fel - látható a Magyar Péter váci látogatásáról készült videóban.
Míg a magyarországi szlovákok önként jelentkezhettek, addig a felvidéki magyarokat kijelölték és erőszakkal telepítették ki. Velük az első vasúti szerelvény 1947. április 12-én indult el - jegyezte meg Szili Katalin.
"Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
"Az egyenként mintegy 7 millió forintot kereső tiszás európai parlamenti képviselők azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyarok szegényebbek legyenek, erről most már saját maguk szolgáltattak megdönthetetlen bizonyítékot" - jelentette ki Gulyás Gergely.
Nagy Márton közölte, Magyarország az elsők között kapta meg a világkiállítási részvételhez szükséges létesítési engedélyeket, és a Magyar Pavilon az elsők közt készült el, alig egy év alatt. A kivételes teljesítmény a magyar és japán kivitelező vállalkozók összehangolt, magas szintű szakmai munkájának köszönhető szavai szerint.
A Római Magyarok Nagyasszonya-kápolna a vatikáni Szent Péter-bazilika altemplomában kialakított magyar kápolna. Létesítését Lékai László érsek kérésére VI. Pál pápa engedélyezte, 1980-ban készült el.
A sportdiplomácia agresszivitása döntött: a magyar sportoló nem verheti meg a franciát. De ha győzött, az aranyérmet sem lehet elvenni tőle. Infantilis döntés született, így Lévai Levente aranyérmes, de a magyar Himnusznak most a fele sem hangozhatott el, amint ez tegnap megtörtént.
Losonczi a magyar küldöttség második érmét szerezte Somorján azután, hogy kedden Végh Richárd a szabadfogásúak 97 kg-os súlycsoportjában harmadik lett.
Magyarország eddig mintegy 13 millió embert fogadott Ukrajna területéről és biztosította nekik a belépést függetlenül attól, hogy közvetlenül, vagy Románián keresztül érkeztek - rögzítette a belügyminiszter.
7 év börtönbüntetésre ítélte Gyárfás Tamást felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt a Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla. A bíró felhívta a figyelmet arra, hogy ha a vádlott nem tesz eleget a börtönbehívónak, akkor elveszíti a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét.
A tárgyaláson áttekintették a magyar-georgiai gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit, valamint előkészítették az idén júniusban, Magyarországon esedékes magyar-georgiai kormányzati csúcstalálkozót - jelentette a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Farkas Bertalan és Simonyi Károly után harmadik magyar űrhajós is a kozmoszba emelkedhet. Kapu Tibor és Cserényi Gyula sikeresen túljutott a NASA kiképzésén. Egyikük májusban földkörüli pályára kerül, nemzetünk harmadik magyar űrhajósra is büszke lehet.