Deutsch Tamás: győzelemre készülünk
Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott: szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák.
2024. április 7. 08:41

hirado.hu

Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Deutsch Tamás kijelentette: győztes csapatot akart a Fidesz országos elnöksége összeállítani az EP-válaszásra. Hozzátette: a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-listájának az összeállítása abból az elgondolásból indult ki, hogy az előttük álló EP-ciklus talán a legnehezebb, a legkeményebb lesz.

Mint mondta, már most látható, hogy az elmúlt időszak "rendkívül durva politikai zsarolásai" ellenére még soha annyi "brutális erejű támadás" nem érte Magyarországot és a magyar szuverenitást, mint amire az elkövetkező években számítani lehet.

Emiatt egy olyan EP-delegáció összeállítására volt szükség, amelyik valóra tudja váltani, hogy az ötödik EP-választásokon is a Fidesz és a KDNP csapata győz, és az azt követő ötéves ciklusban képes "harcosan" szembeszállni a támadásokkal és megvédeni a magyar szuverenitást - mondta.
Deutsch Tamás az interjúban kiemelte: a Fidesz és a KDNP listája nemzeti lista, hiszen - mint mondta - a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő újraegyesítése kapcsán "nem a levegőbe beszélnek".

Hangsúlyozta, azon két határon túli magyar nemzeti közösség esetében, akik nem európai uniós tagországban élnek, különös jelentősége van annak, hogy a Fidesz-KDNP listáján a vajdasági és a kárpátaljai magyarság képviselője is ott lehet az európai döntéshozatalnál.

Hozzátette: különös fontos ez most, amikor "lendületet kell adni a Nyugat-Balkán és azon belül is Szerbia uniós csatlakozásának", emellett az ukrajnai háború miatt nagy jelentősége van annak, hogy a kárpátaljai magyarság képviselője ott lehet az Európai Parlamentben.

A rádióinterjúban Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy "az európai agrárgazdaságot támadó brüsszeli politikával szemben a nyugat-európai gazdák már fellázadtak", és győzelem esetén a gazdák érdekeinek képviselete ugyancsak egy hangsúlyos ügye lesz az előttük álló öt esztendőnek.

Elmondta: hónapok óta arról szól az "európai fősodor", hogy jelentős "jobboldali, szuverenista megerősödés" várható a júniusi EP-választásokon. Deutsch Tamás szerint kedvező választási eredmény és a potenciális partnerek együttműködési készségének megléte esetén van esély arra, hogy egy "nagy, akár egységes jobboldali, konzervatív, szuverenista frakció jöhet létre az EP-ben a Fidesz és a KDNP részvételével".

Egy ilyen frakció gyökeresen átrendezheti az Európai Unió (EU) politikai térképét, így jó esély van a jobboldali megerősödésre, mely Magyarország számára is mozgástérbővítő - mondta.

Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott: szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák.

Deutsch Tamás elmondta, a jövő heti brüsszeli plenáris ülésen a mostani EP-ciklus "megszámlálhatatlanadik" magyar vitája várható, ahol "az európai baloldal, a magyar dollárbaloldal már megint Magyarországot veszi terítékre az Európai Parlamentben". Hozzátette: "a koreográfia ugyanaz, jól ismert hazugságokra, rágalmakra, mesterkélt ürügyekre építő megfogalmazások", melyekkel támadják Magyarországot és a magyar embereket.

Hozzátette, az igazi ok azonban világos, hiszen épp a jövő héten dönt az EP a "mini plenáris ülésén" az EU új migrációs paktumáról, mely jogszabályegyüttes lényegében "zöld lámpát enged" az Európa felé áramló illegális bevándorlásnak.

Ezt a "migrációpárti jogszabálytervezetet mi, magyarok soha nem támogattuk, hát ezért büntetnek minket megint egy újabb vitával" - emelte ki. Rámutatott, jövő héten és az utolsó "rendes" április végi plenáris ülésen számtalan "háborúpárti, az ukrajnai háborút eszkaláló, kiszélesíteni akaró" javaslatot tárgyal az EP.

Hangsúlyozta, a magyar álláspont ismert: "egy békepárti álláspontot képviselünk, az azonnali fegyverszünetet, a béketárgyalások megkezdését". Ez ugyancsak kiváltja a brüsszeli bürokrácia "háborúpárti" tagjainak ellenérzését - tette hozzá.

"Bármekkora is a támadás, bármilyen erős is a zsarolás, ami Brüsszelből minket ér, mi nem változtatunk az álláspontunkon" - jelentette ki Deutsch Tamás a Vasárnapi Újság című műsorban.
    

MTI
  • Azonosíthatták Mátyás király csontvázát - Videó
    Ez lehetne ikertestvérség, de Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére. Hunyadi János volt hadvezér és kormányzó pedig a gyulafehérvári katolikus katedrálisban van eltemetve. Az egyetlen lehetőség, tekintve, hogy a csontváz a székesfehérvári osszáriumból kerül elő, azaz királysírból való, az az, hogy ez Hunyadi Mátyás csontváza.
  • Lebukott a LIBE: nem merték vállalni a nyilvánosságot
    "A találkozó során világossá vált, hogy miért zárták ki a nyilvánosságot: koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben" - leplezte le a hungarofób szélsőséget a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
  • 60 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma hazánkban
    "Bízunk abban, hogy mindenki partner lesz Magyarországon abban, hogy a drogkereskedőket börtönbe zárják" - mondta Rétvári Bence, majd kiemelte: nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.
  • A hazai német nemzetiség idén 75 intézményben sok fejlesztést valósíhat meg
    Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években több lépésben támogatták a település meglévő nemzetiségi óvodáját és mini bölcsődéjét, de Rátkán "mertek nagyot álmodni" azzal, hogy új intézményt építenek a gyermekek számára.
  • A helyi önazonosság védelme
    A tárcavezető elmondta: sok panasz érkezik arról, hogy az egymást követő beköltözési hullámok már terhet jelentenek az adott településnek, mert a korábbi népességszámra kiépült infrastruktúra nem elég teherbíró, a helyi közösségek felhígulnak, eltűnnek.
  • Brüsszeli rögeszme: egyedül Magyarország bátor ahhoz, hogy ütközzön vele
    A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
  • Brüsszel és a Tisza Párt azon ügyködnek, hogy hazánk sikertelen ország legyen
    "Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
  • Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
    A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
  • Simicskó István: Brüsszel nem dönthet a fejünk felett! + Videó
    A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
  • Orbán Viktor: megszületett Brüsszel és a Tisza Párt paktuma
    "Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
MTI Hírfelhasználó