A Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen
Szergej Lavrov kijelentése válasz lehetett Helga Schmid EBESZ-főtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint a szervezet komoly finanszírozási gondokkal küzd, és ilyen körülmények között szinte lehetetlen fenntartani.
2023. november 30. 14:57

Lavrov – tass/orosz külügyi sajtószolgálat

A Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen, az Európai Unió pedig "erőszakos politikai projektté" vált - hangoztatta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű tanácskozásán Szkopjéban csütörtökön.

Véleménye szerint az EBESZ a szakadék szélén áll, a Nyugat pedig elpusztította a szervezet újraélesztésének lehetőségét.
   
Szergej Lavrov kijelentése válasz lehetett Helga Schmid EBESZ-főtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint a szervezet komoly finanszírozási gondokkal küzd, és ilyen körülmények között szinte lehetetlen fenntartani.
   
Bujar Osmani észak-macedón külügyminiszter megnyitó beszédében közölte, hogy országa egy háború idején vette át az EBESZ soros elnökségét, és ez nagy kihívásokat jelent.

"Oroszország Ukrajna elleni agressziója megszegte a szervezet szabályait, és veszélybe sodorta az európai biztonságot és párbeszédet, valamint tönkretette azoknak az embereknek az életét, akik szabadon és a háborútól történő rettegés nélkül szeretnék élni az életüket" - húzta alá. Szavai szerint a közös érdekek helyett az egyéni érdekek kerültek a középpontba.

MTI
Címkék:
  • A szolnoki csata 175. évfordulója
    Az 1849-es csatára emlékezve 28. alkalommal rendezi meg az eseményt Szolnok önkormányzatának megbízásából a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ - tájékoztattak.
  • A Trianon utáni ötödik nemzedék
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tartott eseményen rendhagyó módon tartott köszöntőt, tekintettel arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter betegsége miatt nem jöhetett el, így az államtitkár tolmácsolta a tárcavezető gondolatait.
  • Hazánk a fő kontinensen: Eurázsiában
    Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Iskola tanára hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy a nyugati politikai elit a zöld ideológia alapján a kapcsolatépítés helyett a keleti kapcsolatok elvágásán dolgozik, miközben a magyar kormány az "irígy és rosszalló" nyugati pillantások ellenére a keleti és a kínai kapcsolatok ápolásával csak azt teszi, amit a nyugati nagyvállalatok egy része is tett a múltban.
  • Új Gripenekkel erősödik seregünk
    A miniszterelnök kiemelte, létrejött egy megállapodás arról, hogy egy mesterségesintelligencia-fókuszú kiválósági központot fog nyitni a Saab és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet, megkezdődik az együttműködés a kutatás-fejlesztés területén is.
  • Orbán Viktor fogadta a svéd miniszterelnököt
    Hosszas előkészítés kellett a skandináv politikus Budapestre utazásához, ennek időzítése megfelel a magyar várakozásoknak.
  • Hazai klubfutball: közepes alatt
    Ma a magyar bajnokságot az a Paks vezeti, amely magyar edzővel és magyar játékosokkal küzd. Tudjuk azonban, hogy BL-csoportkörbe jutást ettől a gárdától nem várhatunk. Márpedig a hazai klubfutballnak a BL-ben a helye: a csoportkörnél magasabb szinten.
  • Brüsszelben "kapuzárási pánik" van
    Orbán Viktor kitért arra, hogy Brüsszelben "kapuzárási pánik" van, az Európai Parlament mandátuma ugyanis júniusban lejár. Ezért "a végén egy utolsó körre beneveznek a derék brüsszeli urak", így előkerült az LMBTQ, a migráció és a háború kérdése - jegyezte meg.
  • Rendőreink eredményesen küzdenek a drogmaffiák ellen
    Rétvári Bence arról beszélt: a kábítószer-kereskedelem is "átköltözött az internetre", legtöbbször már nincs személyes találkozás a díler és a kábítószerfüggő között, hanem csomagküldő szolgálatokkal, drónokkal csempészik drogot, amiért a vevők gyakran kriptovalutával fizetnek. A kábítószer-kereskedők és -vásárlók titkosított csatornákon kommunikálnak egymással különböző chatprogramokon.
  • Ez egyenlő a kulturális rémuralommal
    A brüsszeli gyáva árulókat, akik az európai nemzetek ellen hoznak törvényeket, el kell takarítani az útból. Minél előbb, annál jobb. Nem hiszem, hogy odáig el mernének menni, ahová annak idején a szovjetek, ezek inkább a belső erőszakot próbálják meg érvényesíteni: megosztani a társadalmakat, majdanokat szervezni – részletezi Kövesdi Károly.
  • A KDNP támogatja Sulyok Tamás államfővé választását
    A bizalom megvan iránta, biztos vagyok benne, hogy jó köztársasági elnök lesz - hangoztatta a frakcióvezető, megjegyezve, hogy reményei szerint az új köztársasági elnök mielőbb megkezdheti munkáját.
MTI Hírfelhasználó