Brit belügyminiszter: a multikulturalizmus megbukott
Angela Merkel volt német kancellár 2010-ben mondta ki azt, hogy a multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott, és az álom, amely szerint a „multikultiban” az emberek boldogan élnek egymás mellett, egyszerűen nem működik Németországban.
2023. szeptember 29. 23:51

bbc

Nem Suella Braverman volt az első magas rangú nyugati politikus, aki hasonlóképpen nyilatkozott. Emlékezetes, Angela Merkel volt német kancellár 2010-ben mondta ki azt, hogy a multikulturális társadalom építéséről szóló kísérlet megbukott, és az álom, amely szerint a „multikultiban” az emberek boldogan élnek egymás mellett, egyszerűen nem működik Németországban.

Suella Braverman brit belügyminiszter az Egyesült Államokban a migráció témájáról tartott beszédében kijelentette, hogy a multikulturalizmus megbukott Európában.

És veszélyezteti a nemzetállamok társadalmi kohézióját.

Szerinte a multikulturalizmus hamis dogmája tette lehetővé, hogy olyan emberek érkezzenek az Egyesült Királyságba, akik aláássák a társadalmi stabilitást és rossz hatással vannak a közbiztonságra.

A migráció elleni érveket számba véve Braverman elmondta, az ellenőrizetlen bevándorlás és a nem megfelelő integráció mérgező kombinációnak bizonyult Európában az elmúlt évtizedekben. Mindez párhuzamos társadalmak kialakulásához vezetett – tette hozzá.

Tavaly a 45,7 ezer személy érkezett illegálisan a brit partokra csónakkal, 60 százalékkal több a 2021-es 28,5 ezernél.

A miniszter azon véleményének is hangot adott, hogy az Egyesült Királyságba és Európába irányuló migráció az elmúlt 25 évben túl sok és túl gyors volt, ráadásul fájdalmasan kevés figyelmet fordítottak az integrációra és a jelenség társadalmi kohézióra gyakorolt hatásaira.

„Ha a kulturális változás túl gyors és túl nagy, akkor az, ami korábban volt, óhatatlanul felhígul, végül pedig eltűnik” – mutatott rá.

Braverman megjegyezte, attól nem lesz valaki rögtön bevándorlóellenes, mert azt mondja, hogy a nemzetállamot fenn kell tartani és meg kell védeni.

Kijelentette továbbá, hogy az ENSZ 1951-ben született menekültügyi egyezménye nem felel meg a modern kihívásoknak és reformra szorul. Mint mondta, „nem leszünk képesek fenntartani a menekültügyi rendszert, ha a befogadáshoz annyi is elegendő, ha valaki egyszerűen meleg vagy nő, és fél a származási országában a megkülönböztetéstől”.

Természetesen egy ilyen tabudöntögető beszéd után Suella Braverman a támadások kereszttüzébe került. A Mirror nevű lap például szerkesztőségi állásfoglalásban ítélte el az elhangzottakat. Azt írták, a belügyminiszter által használt nyelvezet szándékosan provokatív volt, azt pedig előre tudhatta, hogy darázsfészekbe nyúl az olyan kijelentésekkel, mint hogy a melegek megpróbálják kijátszani a menekültügyi rendszert.

Leszögezik, Braverman nem az ország többségének nevében beszélt, hisz az büszke a nemzet sokszínűségére, és olyan bevándorlási rendszert akar, amely szilárd, de egyben együttérző is.

LMBTQ-párti NGO-k is támadták a tárcavezető megjegyzéseit. Sonya Sceats, a Freedom from Torture nevű civil szervezet vezérigazgatója elmondta, LMBTQ-emberek sok országban válnak olyanok céltáblájává, akikben nincs szeretet, ezért ők védelmet érdemelnek. „Szégyenletes, hogy egy olyan liberális demokrácia, mint Nagy-Britannia, megpróbálja leépíteni ezen közösség védelmét” – fakadt ki Sceats.

Eközben a transzneműek mellett kiálló csoportok azzal védekeztek, hogy az LMBTQ-közösség tagjainak kialakított mosdók segítenek leküzdeni a diszkriminációt.

A BBC helyszíni tudósítója úgy próbálta rosszabb színben feltüntetni a beszédet, hogy jelezte, annak ellenére, hogy Braverman felmondta az amerikai jobboldal migrációról vallott nézeteit, jelentős republikánus politikusok egyáltalán nem voltak kíváncsiak rá, a hallgatóság többnyire sajtósokból és a beszédnek helyet adó kutatóintézet munkatársaiból állt.

Még saját pártjában sem nyerték el mindenki tetszését a belügyminiszter gondolatai. Bob Neill konzervatív képviselő például arra hívta fel a figyelmet, hogy lehet komoly vitát folytatni a bevándorlásról, a menekültválság kezeléséről, ám ezt körültekintőbben kell tenni, mint ahogy azt Braverman tette. A szintén konzervatív Tobias Ellwood odáig ment, hogy kijelentette, elhatárolódik a beszédtől, és figyelemelterelésként értékeli.

hirado.hu
  • Azonosíthatták Mátyás király csontvázát - Videó
    Ez lehetne ikertestvérség, de Corvin Jánosnak nem volt ikertestvére. Hunyadi János volt hadvezér és kormányzó pedig a gyulafehérvári katolikus katedrálisban van eltemetve. Az egyetlen lehetőség, tekintve, hogy a csontváz a székesfehérvári osszáriumból kerül elő, azaz királysírból való, az az, hogy ez Hunyadi Mátyás csontváza.
  • Lebukott a LIBE: nem merték vállalni a nyilvánosságot
    "A találkozó során világossá vált, hogy miért zárták ki a nyilvánosságot: koncepciós eljárás zajlik a szuverenitásvédelmi törvénnyel és Magyarországgal szemben" - leplezte le a hungarofób szélsőséget a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
  • 60 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma hazánkban
    "Bízunk abban, hogy mindenki partner lesz Magyarországon abban, hogy a drogkereskedőket börtönbe zárják" - mondta Rétvári Bence, majd kiemelte: nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.
  • A hazai német nemzetiség idén 75 intézményben sok fejlesztést valósíhat meg
    Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években több lépésben támogatták a település meglévő nemzetiségi óvodáját és mini bölcsődéjét, de Rátkán "mertek nagyot álmodni" azzal, hogy új intézményt építenek a gyermekek számára.
  • A helyi önazonosság védelme
    A tárcavezető elmondta: sok panasz érkezik arról, hogy az egymást követő beköltözési hullámok már terhet jelentenek az adott településnek, mert a korábbi népességszámra kiépült infrastruktúra nem elég teherbíró, a helyi közösségek felhígulnak, eltűnnek.
  • Brüsszeli rögeszme: egyedül Magyarország bátor ahhoz, hogy ütközzön vele
    A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
  • Brüsszel és a Tisza Párt azon ügyködnek, hogy hazánk sikertelen ország legyen
    "Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
  • Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását
    A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
  • Simicskó István: Brüsszel nem dönthet a fejünk felett! + Videó
    A folyamatos bővítés az Unió történelmének része, ám eddig minden egyes alkalommal egyértelmű kritériumokat szabtak és eddig mindenki teljesítette is ezeket a feltételeket. Weber kijelentései azonban arra utalnak, elkötelezett híve annak, hogy idő előtt, elhamarkodottan, a kritériumokat nem teljesítő országgal bővüljön az Európai Unió, mindenkit megelőzve – hangsúlyozta Simicskó István.
  • Orbán Viktor: megszületett Brüsszel és a Tisza Párt paktuma
    "Brüsszel az ukránbarát Tisza Pártot akarja hatalomra segíteni Magyarországon, cserébe a Tisza támogatja Ukrajna uniós tagságát" - jelentette ki a kormányfő, kiemelve, hogy ez tönkretenné a magyar gazdaságot.
MTI Hírfelhasználó