Új református óvodák – van kinek építeni
Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget.
2023. szeptember 10. 20:47

Novák Katalin köztársasági elnök (középen, k), Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (középen, j) és Csákai Lászlóné óvodavezető (középen, b) a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson 2023. szeptember 10-én. MTI/Bruzák Noémi

A keresztény hit szabad megélésének lehetősége versenyelőnyt jelent a mai világban - mondta Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramját lezáró hálaadó istentiszteleten és projektzáró ünnepségen, a Bács-Kiskun vármegyei Kunszentmiklóson.

Novák Katalin beszédében hálát adott azért, hogy az elmúlt négy évben országszerte 66 református óvoda épült fel vagy újult meg, ami mintegy háromezer kisgyermek református nevelésére nyújt lehetőséget. A köztársasági elnök beszédében elmondta: "Hálás vagyok azért, hogy van kinek építeni. Azért, hogy egyre több olyan szülő van, aki szeretné, hogy a gyermeke hitben erősödve, hittel felvértezve, keresztény értékei ismeretében lépjen majd ki úgynevezett nagybetűs életbe." Hozzátette, hogy a református óvodaprogramnak köszönhetően 24 magyarországi településen most először tudják helyben református óvodába íratni gyermekeiket a szülők.
   
A köztársasági elnök hálát adott azért is, hogy tizenhárom év alatt 1300 református templom újult meg a Kárpát-medencében és 55 új templom épült, miközben "Nyugat-Európában és mindenhol a nyugati világban azt láthatjuk, hogy templomokat rombolnak le". Azt mondta, a Magyarországi Református Egyháznak olyan vezetése van, amely nem elégszik meg a fennmaradással, hanem gyarapodni kíván, és konkrét elképzelései mellett a képessége is megvan a megvalósításhoz.
   
A köztársasági elnök Illyés Gyulát idézve, miszerint "a szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol", elmondta: meghatározó, hogy milyen értékrenddel találkozik a kisgyermek az óvodában. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az épületek már állnak, a munka java csak most következik.
   
Novák Katalin emlékeztetett: az országos óvodaprogram révén 450 református-keresztény szellemiségű új munkahely jött létre, és kétszer annyian jelentkeztek óvodapedagógusnak az idén, mint a korábbi években.
   
A köztársasági elnök kiemelte: most is felfelé kell tekinteni és Istennek hálát adni, hiszen övé az ország, a hatalom és a dicsőség.
   
Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke azt hangsúlyozta, hogy ahol Isten igéjét mindenkor hűséggel, odaadással hirdetik, ott terjed Isten igéje. A 66 református óvoda létrejötte is azért adatott meg nekünk, hogy megtapasztalhassuk a csodát - hangoztatta.
   
Isten igéje a feltámadott Jézus Krisztus, az az evangélium, amely Jézus Krisztus által adatott nekünk. Az örök élet evangéliuma, amely körbe fogja a földi életet - mutatott rá Steinbach József, kiemelve: csak Jézus Krisztusban teljesedhet ki az emberi élet, csak általa adatik nekünk teljes, értelmes, tartalmas, boldog, békességes, egyfajta felemelt élet.
   
A püspök azt kérte: könyörögjünk az ébredésért, Isten igéjének terjedéséért, és hogy hitben is növekedjen Isten népe.
   
A Magyarországi Református Egyház által indított óvodaprogram mintegy 35 milliárd forintos kormányzati támogatással valósulhatott meg.

MTI
  • Külföldről felbéreltek ne politizáljanak hazánkban
    Mindent meg fog tenni a Szuverenitásvédelmi Hivatal avégből, hogy a magyar emberek pontos tájékoztatást kapjanak ezen hálózatok valós tevékenységéről. A következő hetekben felfedi a brüsszeli finanszírozású politikai nyomásgyakorló hálózatok mellett a USAID (az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) által pénzelt szervezeteket is.
  • A rendőrség fokozottan ellenőrzi az aluljárókat
    Az elmúlt időszakban a legjellemzőbb jogsértés a "közterületen életvitelszerű tartózkodáson kívül" a garázdaság és a kábítószerfogyasztás volt. Ezek leginkább a Blaha Lujza téren, a Kálvin téren és az Astoriánál voltak jellemzőek - közölte Rétvári Bence.
  • A Soros-hálózatot fel kell számolni
    Szankciókat kell életbe léptetni azokkal szemben, akik külföldről fogadnak el pénzt a magyar politika befolyásolására - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. "Ki kell őket söpörni", ennek véget kell vetni. "Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni" - fogalmazott Orbán Viktor.
  • Utódaink zöld jövője
    A szél- és naperőművek élettartama legfeljebb 20-25 év, az akkumulátorok élettartama pedig 7-8 év. Ha a zöld erőművek élettartama lejár, akkor is el kell bontani a felszín feletti részeket, ha a beton alapok továbbra is a földben maradnak. A romeltakarítások és a használt akkumulátorok leselejtezése során a célul kitűzött 2050-es évig legalább 10 millió tonna veszélyes hulladék halmozódna fel.
  • A 31. FeHoVa
    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke a kiállítást megnyitó beszédében kiemelte, Magyarországon ésszerű és életszerű fegyvertörvény, vadászati törvény van. Nemzetközi vélemények szerint is a magyar vadászati törvény a legjobb.
  • A Brüsszel markában lévő ellenzék
    A 13. havi nyugdíj, amelyet folyamatos támadások érnek a "Brüsszel markában lévő" ellenzék részérőről, "a Tisza Párt szakértőitől is azt halljuk, hogy változtatni kell a 13. havi nyugdíjon", Brüsszel pedig arra kötelezte Magyarországot, hogy az OECD-vel készíttessenek tanulmányt. Az OECD azt javasolja, hogy a 13. havi nyugdíjat korlátozni, átalakítani szükséges - idézte fel Gulyás Gergely.
  • Visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét
    Rétvári Bence a műsorban azt javasolta a baloldali politikusoknak, nézzenek a tükörbe, mert az ő idejükben soha nem vettek fel ennyi embert pedagógusképzésre.
  • Hátborzongató videó a légi katasztrófáról
    2025. január 31-én egy Learjet 55-ös típusú kisrepülőgép szenvedett balesetet, amely a közeli Kelet-Philadelphiai Repülőtérről szállt fel és a Missouri állambeli Springfield-Branson Országos Repülőtérre tartott.
  • Gábriel arkangyal a látogatóközpontban
    A Magyarország őrangyala. A Hősök tere Gábriel szobra című kiállításról további részletek és látogatást segítő információk a Liget Budapest honlapján érhetők el, a Gábriel arkangyal szobrának leemelést bemutató filmet pedig a YouTube videómegosztó portálon lehet megnézni.
  • Az ENSZ terrorellenes műveleteinek egységesítése
    Szijjártó Péter kiemelte, hogy a terrorfenyegetettség minden korábbinál erősebb, ráadásul a jelenség globális, így közös fellépésre van szükség, ezért az ENSZ-nek is az egyik legfontosabb feladata kell, hogy legyen a nemzetközi erőfeszítések összehangolása.
MTI Hírfelhasználó