Pressman ladikja
Mindvégig lengyel testvéreinket segítettük, akkor is, amikor Horthy megtagadta Hitler követelését, miszerint zárja le a menekülő lengyelek elől a határt, s akkor is, amikor Varsóban magyar bakák harcoltak lengyel felkelők oldalán. Ehhez képest az amerikaiak egy fűszálat nem tettek keresztbe a lengyelekért.
2023. április 19. 09:57

A nagykövet – magyarnemzet/Kisbenedek Attila

„Amikor összegyűlünk, hogy újra elmeséljük a holokauszt történetét, joggal dicsőítjük a felszabadítókat, rácsodálkozunk a túlélők kitartására és emberségére, valamint a megölt milliók miatti felbecsülhetetlen veszteségre.”

Ez volna az idézet, amelyet most körbejárunk.

Az idézet Pressmantől származik, aki mindezt a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján préselte ki magából. Természetesen néhány nappal azután, hogy kifizetett egy plakátkampányt, amelynek központi „gondolata” az 1956-os magyar forradalom egyik jelszavának, a „Ruszkik, haza!” jelszónak felmelegítése volt az amerikai deep state becstelenségének kondérjában.

A „ruszkik haza!” után pedig máris itt állunk a felszabadító szovjeteknél.

Hát nem fantasztikus? Ez a „felszabadító” szovjet hadsereg ugyanaz a hadsereg, amelyik a Molotov–Ribbentrop-paktum alapján a második világháború elején hátba támadta az élet-halál harcot vívó lengyeleket, majd Katynban az NKVD lemészárolta a lengyel társadalom elitjét, katonatiszteket, értelmiségieket, diákokat. Aztán ráfogták az egészet a németekre, s a mindvégig jó oldalon harcoló lengyelek megkapták jutalmul azt, amit mi büntetésből: negyvenöt év kommunizmust és szovjet érdekszférát. (Csak egy közbevetés: akkor mi a rossz oldalon álltunk, ellenben mindvégig lengyel testvéreinket segítettük, akkor is, amikor Horthy megtagadta Hitler követelését, miszerint zárja le a menekülő lengyelek elől a határt, s akkor is, amikor Varsóban magyar bakák harcoltak lengyel felkelők oldalán. Ehhez képest az amerikaiak egy fűszálat nem tettek keresztbe a lengyelekért, akik a szövetségeseik voltak, és amerikai ügyész, együtt az angollal meg a franciával szemlesütve és kussolva hallgatta végig, ahogy a szovjet vádló ráolvassa Katynt a vádlottak padján ülő német tisztekre. S most a lengyel miniszterelnök éppen azt jelenti be, hogy helyettünk a románokkal készül szorosabbra fűzni az együttműködést, továbbá fenntartás nélkül kiszolgálja az amerikaiakat. Hát, lelkük rajta…)

S ez ugyanaz a szovjet hadsereg, amelyik végig rabolta, fosztogatta, gyilkolta Magyarországot, amelyik magyar nők és asszonyok tízezreit erőszakolta meg. S ha már holokauszt: ezek ugyanazok a szovjetek (Sztálin), akik a kínai határ mellé, Birobidzsánba telepítették ki az oroszországi zsidókat, akik kirakatperekben üzentek hadat a zsidó értelmiségnek, ezek ugyanazok a szovjetek, akik első körben tették magukévá Karl Marx antiszemitizmusát.

És ezek fojtották aztán vérbe az 1956-os magyar forradalmat, amit nyugodtan megtehettek, mivel az Egyesült Államok elsőként biztosította őket arról, hogy megtehetik, mert az Egyesült Államok semmilyen segítséget nem fog nyújtani a magyaroknak.

Ez pedig Pressman nagykövet és az amerikai deep state. Hétfőn „Ruszkik, haza!”, kedden éljen a dicső, felszabadító szovjet hadsereg!

Tudja, mi a helyzet, Pressman? Az, hogy maga ott hánykolódik az aljasság és a becstelenség óceánján az ócska ladikjában, sunyin pislog hozzá, miközben Magellánnak képzeli önmagát. Kevés ennél szánalmasabb, pitiánerebb, visszataszítóbb kognitív disszonancia van manapság mifelénk.

Teljesen igaza van Vágvölgyi Gergelynek: „Mindenki jobban járna, ha szép csöndben hazahívnák és valami más feladatot kapna a Biden-adminisztrációban. Távozása lehetne az első lépés(e), amivel a magyar–amerikai kapcsolatok javulni kezdenek.”

Addig is, húzza meg magát. Maga itt nem egy helytartó, hiába próbál meg úgy viselkedni, s hiába van meg ehhez a lelki alkata. Világos?

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Konferencia-liga - Az utolsó pillanatban győzött a Fradi
    Az első félidőben dekoncentráltan játszott a Fradi, rengeteg labdaleadás mutatta, hogy az FTC alkalmatlan a komoly nemzetközi teljesítményre. A második félidőben egy összeszedettebb Fradit láttunk, amely a fiatal ellenfél ellen kínkeservesen kiharcolta a győzelet.
  • Százéves a magyar rádiózás
    A magyar rádiózás napja december 1., 1925-ben ezen a napon indult el a rendszeres rádióadás Magyarországon. Az első kísérleti adásokat már 1923-ben megkezdte az Antenna Hungária "elődje", a Magyar Királyi Posta, így idén százéves a magyar rádiózás.
  • Az élhető vidék lehetősége bontakozik ki
    Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
  • Hazánk nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását
    Semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.
  • A Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen
    Szergej Lavrov kijelentése válasz lehetett Helga Schmid EBESZ-főtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint a szervezet komoly finanszírozási gondokkal küzd, és ilyen körülmények között szinte lehetetlen fenntartani.
  • A klímavallás templomai
    A szélerőművek telepítése két – Brüsszel és a mögötte lévő, sötétzöld erők által vallott – hittételen alapszik: az egyik, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása okozza, a másik, hogy a mai ipari korszak energiaigényét ki lehet elégíteni nap- és szélerőművekkel – foglalja össze Lóránt Károly.
  • Az iszlám tömegek a keresztény civilizációt veszélyeztetik
    Semjén Zsolt a videóban arról beszélt, hogy a keresztény civilizációt kell védeni. "A szabad akarat védelmét, a nők tiszteletének a védelmét, amit bizony a saría támad, és hogy ha iszlám tömegek jönnek Európába és Magyarországra, akkor a keresztény civilizáció kerül veszélybe."
  • A szuverenitás megőrzendő kincsünk
    Simicskó István a nemzeti konzultációt és a szuverenitásvédelmet érintő fórumot megelőző sajtótájékoztatón jelezte: azért tart tizenharmadik alkalommal is nemzeti konzultációt a kormány, hogy nemzeti sorskérdések eldöntésében megismerje az emberek véleményét.
  • Stankovic: szükség lesz a gyilkos ösztönre
    Tudjuk, hogy van olyan forgatókönyv, amelyben a gólkülönbség lehet a mérleg nyelve ebben a csoportban, ezért fontos, hogy minél nagyobb különbséggel nyerjünk – rögzítette Stankovic.
  • Egy nemzet legféltettebb kincse a szuverenitása
    Az államtitkár a "Ha beszél róla, vissza kerül a táborba..." címmel megrendezett jubileumi, 25. Gellért-konferencián a legnagyobb hibának, bűnnek nevezte, ha valaki ezt a szuverenitást átengedi másnak készpénzért, akár dollárért, akár eurórért teszi ezt.
MTI Hírfelhasználó