
Lynx – hiúz – harcjármű egy korábbi zalaegerszegi szemlén – MTI
Rendkívül fontos egy önálló, erős védelmi ipar kiépítése - közölte a honvédelmi miniszter a Rheinmetall németországi gyáregységében tett látogatása után.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az alsó-szászországi Unterlüssben elmondta: ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságát garantálhassák, fegyvereket kell vásárolni.
Magyarország már eljutott arra a szintre, hogy nem pusztán vásárol fegyvereket, hanem azok gyártói is Magyarországra települnek, és közösen gyártjuk azokat az eszközöket, amelyek a megújuló magyar haderő jövőbeli fegyverei lesznek - olvasható.
Hozzátették, a német Rheinmetall vállalattal fennálló együttműködés - amely már stratégiai partnerségi szintre emelkedett - jóval azelőtt elindult, hogy a háborús helyzet következtében egyre több ország kezdte el haderőfejlesztését.
A partnerségnek köszönhetően Zalaegerszegen gyártják a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművet, ennek eredményeképpen a magyar haderőt a németországi mellett a zalaegerszegi gyártósorról legördülő eszközök is erősíteni fogják - írták.
Hasonlóan fontosnak nevezte a minisztérium a Rheinmetallal közös projektben felépülő várpalotai lőszergyárat is, amelynek jelentőségét - mint írták - hangsúlyozza, hogy a lőszergyártás ma már egész Európát érintő kérdés és probléma.
A kommüniké szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszámolt arról is, hogy az unterlüssi gyárban tett látogatás alkalmával tárgyalást folytattak a Rheinmetall vezetőivel a magyar haderő további fejlesztését célzó együttműködés jelenlegi helyzetéről, valamint jövőbeni irányairól és lehetőségeiről is.
Magyarország már eljutott arra a szintre, hogy nem pusztán vásárol fegyvereket, hanem azok gyártói is Magyarországra települnek, "és közösen gyártjuk azokat az eszközöket, amelyek a megújuló magyar haderő jövőbeli eszközei lesznek" - olvasható.
Magyarország már eljutott arra a szintre, hogy nem pusztán vásárol fegyvereket, hanem azok gyártói is Magyarországra települnek, "és közösen gyártjuk azokat az eszközöket, amelyek a megújuló magyar haderő jövőbeli eszközei lesznek" - olvasható.
Az egykori Toldi kisharckocsi, a magyar hadiipar remeke – wikipedia
Nemcsak az eszközök beszerzéséről esett szó, hanem magyarországi gyártási lehetőségekről is - részletezte a tárca, jelezve, a haderő erősítése mellett rendkívül fontos az önálló, erős védelmi ipar építése is, amely a magyar haderő ellátási láncának biztosítása mellett a magyar gazdaságot is erősítheti.
-
Konferencia-liga - Az utolsó pillanatban győzött a Fradi
Az első félidőben dekoncentráltan játszott a Fradi, rengeteg labdaleadás mutatta, hogy az FTC alkalmatlan a komoly nemzetközi teljesítményre. A második félidőben egy összeszedettebb Fradit láttunk, amely a fiatal ellenfél ellen kínkeservesen kiharcolta a győzelet.
-
Százéves a magyar rádiózás
A magyar rádiózás napja december 1., 1925-ben ezen a napon indult el a rendszeres rádióadás Magyarországon. Az első kísérleti adásokat már 1923-ben megkezdte az Antenna Hungária "elődje", a Magyar Királyi Posta, így idén százéves a magyar rádiózás.
-
Az élhető vidék lehetősége bontakozik ki
Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
-
Hazánk nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását
Semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.
-
A Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen
Szergej Lavrov kijelentése válasz lehetett Helga Schmid EBESZ-főtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint a szervezet komoly finanszírozási gondokkal küzd, és ilyen körülmények között szinte lehetetlen fenntartani.
-
A klímavallás templomai
A szélerőművek telepítése két – Brüsszel és a mögötte lévő, sötétzöld erők által vallott – hittételen alapszik: az egyik, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása okozza, a másik, hogy a mai ipari korszak energiaigényét ki lehet elégíteni nap- és szélerőművekkel – foglalja össze Lóránt Károly.
-
Az iszlám tömegek a keresztény civilizációt veszélyeztetik
Semjén Zsolt a videóban arról beszélt, hogy a keresztény civilizációt kell védeni. "A szabad akarat védelmét, a nők tiszteletének a védelmét, amit bizony a saría támad, és hogy ha iszlám tömegek jönnek Európába és Magyarországra, akkor a keresztény civilizáció kerül veszélybe."
-
A szuverenitás megőrzendő kincsünk
Simicskó István a nemzeti konzultációt és a szuverenitásvédelmet érintő fórumot megelőző sajtótájékoztatón jelezte: azért tart tizenharmadik alkalommal is nemzeti konzultációt a kormány, hogy nemzeti sorskérdések eldöntésében megismerje az emberek véleményét.
-
Stankovic: szükség lesz a gyilkos ösztönre
Tudjuk, hogy van olyan forgatókönyv, amelyben a gólkülönbség lehet a mérleg nyelve ebben a csoportban, ezért fontos, hogy minél nagyobb különbséggel nyerjünk – rögzítette Stankovic.
-
Egy nemzet legféltettebb kincse a szuverenitása
Az államtitkár a "Ha beszél róla, vissza kerül a táborba..." címmel megrendezett jubileumi, 25. Gellért-konferencián a legnagyobb hibának, bűnnek nevezte, ha valaki ezt a szuverenitást átengedi másnak készpénzért, akár dollárért, akár eurórért teszi ezt.
