Jelentősen megnőtt Trump népszerűsége a vádemelés óta
Az összes megkérdezett 51 százaléka szerint politikailag motivált a vádemelés Donald Trump ellen, a republikánus megkérdezettek 80 százaléka vélekedett így.
2023. április 4. 10:43

Trump – yahoo.ca

Donald Trump volt amerikai elnöknek 44-ről 48 százalékra növekedett a támogatottsága a republikánus párti szavazók körében – derül ki a Reuters hírügynökség friss felméréséből, amelyet azután készítettek, hogy Trump ellen vádat emeltek Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész vizsgálata nyomán.

 

A vádemelés tehát nem hogy csökkentette Trump népszerűségét, hanem – úgy tűnik – arra készteti a republikánus híveket, hogy volt elnökük védelmére siessenek. Trump támogatottsága néhány héttel ezelőtt még 44 százalékos volt. Mindeközben Florida kormányzójáé, Ron DeSantisé 30 százalékról 19 százalékra csökkent, igaz, a politikus csak utalt rá, de még nem jelentette be hivatalosan, hogy indulni szándékozik a jövő évi republikánus előválasztáson, amelyen a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltjét választják meg.

A Reuters azt is megállapította felmérésében, hogy az összes megkérdezett 51 százaléka szerint politikailag motivált a vádemelés Donald Trump ellen, a republikánus megkérdezettek 80 százaléka vélekedett így.

Donald Trump ma jelenik meg a New York-i bírósági meghallgatáson. A volt elnök ellen a Stormy Daniels pornószínésznőnek törvénytelenül kifizetett és elszámolt hallgatási pénz fizetésének ügyében, valamint a költségvetési és kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt emeltek vádat. A következő évi elnökválasztáson indulni kívánó Trump ártatlannak vallja magát, az eljárást politikai indítékúnak minősítette. Ez az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Konferencia-liga - Az utolsó pillanatban győzött a Fradi
    Az első félidőben dekoncentráltan játszott a Fradi, rengeteg labdaleadás mutatta, hogy az FTC alkalmatlan a komoly nemzetközi teljesítményre. A második félidőben egy összeszedettebb Fradit láttunk, amely a fiatal ellenfél ellen kínkeservesen kiharcolta a győzelet.
  • Százéves a magyar rádiózás
    A magyar rádiózás napja december 1., 1925-ben ezen a napon indult el a rendszeres rádióadás Magyarországon. Az első kísérleti adásokat már 1923-ben megkezdte az Antenna Hungária "elődje", a Magyar Királyi Posta, így idén százéves a magyar rádiózás.
  • Az élhető vidék lehetősége bontakozik ki
    Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma által rendezett Élhető vidék című rendezvényen úgy fogalmazott, a vidéki ember életformája, gondolkodása - természetközeliségéből fakadóan - más, mint a városi ember világa, a vidéki embert élhető világ veszi körül.
  • Hazánk nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását
    Semmilyen hatástanulmány nem készült arról, hogy milyen hatással lenne Ukrajna csatlakozása az Európai Unió egészére.
  • A Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen
    Szergej Lavrov kijelentése válasz lehetett Helga Schmid EBESZ-főtitkár azon nyilatkozatára, amely szerint a szervezet komoly finanszírozási gondokkal küzd, és ilyen körülmények között szinte lehetetlen fenntartani.
  • A klímavallás templomai
    A szélerőművek telepítése két – Brüsszel és a mögötte lévő, sötétzöld erők által vallott – hittételen alapszik: az egyik, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység szén-dioxid-kibocsátása okozza, a másik, hogy a mai ipari korszak energiaigényét ki lehet elégíteni nap- és szélerőművekkel – foglalja össze Lóránt Károly.
  • Az iszlám tömegek a keresztény civilizációt veszélyeztetik
    Semjén Zsolt a videóban arról beszélt, hogy a keresztény civilizációt kell védeni. "A szabad akarat védelmét, a nők tiszteletének a védelmét, amit bizony a saría támad, és hogy ha iszlám tömegek jönnek Európába és Magyarországra, akkor a keresztény civilizáció kerül veszélybe."
  • A szuverenitás megőrzendő kincsünk
    Simicskó István a nemzeti konzultációt és a szuverenitásvédelmet érintő fórumot megelőző sajtótájékoztatón jelezte: azért tart tizenharmadik alkalommal is nemzeti konzultációt a kormány, hogy nemzeti sorskérdések eldöntésében megismerje az emberek véleményét.
  • Stankovic: szükség lesz a gyilkos ösztönre
    Tudjuk, hogy van olyan forgatókönyv, amelyben a gólkülönbség lehet a mérleg nyelve ebben a csoportban, ezért fontos, hogy minél nagyobb különbséggel nyerjünk – rögzítette Stankovic.
  • Egy nemzet legféltettebb kincse a szuverenitása
    Az államtitkár a "Ha beszél róla, vissza kerül a táborba..." címmel megrendezett jubileumi, 25. Gellért-konferencián a legnagyobb hibának, bűnnek nevezte, ha valaki ezt a szuverenitást átengedi másnak készpénzért, akár dollárért, akár eurórért teszi ezt.
MTI Hírfelhasználó