Bíróság elé áll a gyurcsányi párt képviselője
A napokban folytatódik a bizonyítási eljárás Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken. A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat az MSZP egykori középvezetője ellen.
2022. január 14. 07:38

 Varju László – Kép: Mirkó István

Tanúmeghallgatással folytatódik a bizonyítási eljárás a három bűncselekmény elkövetésével vádolt egykori szocialista, majd Gyurcsány Ferenchez csatlakozó országgyűlési képviselő, a DK-s Varju László büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.

A napokban folytatódik a bizonyítási eljárás Varju László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken. A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat az MSZP egykori középvezetője ellen, aki egyike volt a szocialisták Demokratikus Koalícióba „dezertált” politikusai­nak, s akinek átigazolását a DK alelnöki posztjával jutalmazták.

Az országgyűlési képviselő egyike volt azon ellenzéki képviselőknek, akik erővel betörtek a közmédia Kunigunda utcai központjába, hogy élő adásban szerepeljenek. Ezt azonban a biztonsági őrök megakadályozták.

A három vádpont közül kettő – a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja – ehhez a cselekményhez kapcsolódik. Az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi, baloldal szervezte tüntetések, majd behatolás során – amelyről azóta kiderült, hogy a baloldal egyértelmű provokáció­ja volt – az egyik alkalommal Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, s az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A választás rendje elleni bűntettet a vád szerint Varju László az egyik budapesti egyéni választókerület orszá­g­gyűlési képviselőjelöltjeként a 2018. évi országgyűlési választás előtt követte el, 2018. február 12-én egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel. A találkozó során Varju – a választáson való nyerési esélyeinek a növelésére – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy lépjen vissza a képviselő-jelöltségtől a javára. A férfi az ajánlatot elutasította.

A DK alelnöke 2020. december 9-én állt a Fővárosi Törvényszék ítélkező tanácsa elé. Az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. A bizonyítási eljárás érdemi része tavaly áprilisban kezdődött.

Az első tárgyalási nap után Varju az ugyancsak bűncselekménnyel – egy 6,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet ügyében, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével – vádolt Czeglédy Csabával, Gyurcsány ügyvédjével, a DK jelenlegi szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltjével állt ki a nyilvánosság elé. Érdekes módon mondandójuk csak az MTVA-ban történtekkel kapcsolatos vádakról szólt, a választás rendje elleni bűncselekményről nem. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta ez az eset bizonyítja leginkább a hatalom visszaélését.

– Tovább küzdünk a magunk igazáért, és bízom abban, hogy előbb-utóbb igaz­ságot hirdetve, az országgyűlési képviselők jogállásának megfelelően szabadon tudjuk végezni a munkánkat – mondta Varju László. – Bízom benne, hogy a tárgyalás végére ki fog derülni, hogy Varju László áldozata, illetve sértettje ennek az ellene irányuló erőszakos fellépésnek, és nem neki kellene a vádlottak padján ülni – jelentette ki már Czeglédy Csaba.

Varju és Czeglédy vádaskodása a baloldal kedvelt retorikai repertoárjának szerves része. Ugyancsak áldozatnak állította be magát Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke is. A Fővárosi Törvényszéken jelenleg is folyik Fekete-Győrnek, valamint párt- és vádlott-társának, Szarvas Koppány Bendegúznak garázdaság miatt indult pere. A vád lényege szerint 2018-ban a Kossuth téren demonstráció címén füstgránáttal megdobálták a rendőrsorfalat, Szarvas még dulakodott is, és gázspray-vel adott nyomatékot indulatainak.

Szemán László János

magyarnemzet.hu
  • Létező és leküzdhetetlen a kettős mérce az EU-ban
    Létező és jelenleg sajnos leküzdhetetlen jelenségnek nevezte a kettős mércét az Európai Unióban (EU) Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő hétfőn egy budapesti rendezvényen.
  • Kenya kész budapesti diplomáciai képviseletet nyitni
    Kenya erősíteni kívánja közép-európai jelenlétét, ezért készen áll arra, hogy minél hamarabb diplomáciai képviseletet nyisson Budapesten - hangzott el hétfőn Nairobiban, amikor Uhuru Kenyatta köztársasági elnök Áder Jánossal tárgyalt. A államfő többnapos látogatásra érkezett Kenyába, a kelet-afrikai ország függetlenné válása óta elsőkét a magyar köztársasági elnökök közül.
  • Újévi üdvözlet a német Abszurdisztánból
    Németország önkívületi állapotban van: németként évek óta úgy érzem már, hogy infantilis emberek ültek a nyakamra.
  • Egyre inkább elszállnak az európai rezsiárak
    Egyre mélyebb az energiaválság Európában. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az európai fővárosok közül Budapesten az egyik legolcsóbb az energia. A villamosenergia ára például csak Szerbiában kedvezőbb, mint Magyarországon. A felmérések ezzel párhuzamosan azt erősítik meg, hogy az emberek 90 százaléka támogatja a rezsicsökkentést – hangzott el az M1 Híradójában.
  • Vészcsengőt nyomott Gyurcsány
    Közösségi oldalán kérleli támogatóit Gyurcsány Ferenc arra, hogy segítsék a baloldal miniszterelnök-jelöltjének kampányát.
  • Ma is szükség van a missziós lelkületre
    A keresztény hit központjaira és a missziós lelkületre egyaránt szükség van a mai világban - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
  • LikeFight: Orbán látványosan lekörözte Márki-Zayt
    Újra jelentkezik a LikeFight, a Mandiner közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozata; ezúttal a január 7–13. közötti időszakot vizsgálták.
  • A málenkij robot dunakanyari áldozataira emlékeztek Nagymaroson
    Kismaros, Nagymaros és Zebegény málenkij robotra elhurcolt áldozataira emlékeztek vasárnap a Pest megyei Nagymaroson.
MTI Hírfelhasználó